Folgen

  • KultúrArc – újratöltve, vendégünk Horváth Florencia
    Sep 27 2024

    Szeptember 18-án új évaddal indult el a Kertész Imre Intézet ingyenes irodalmi rendezvénysorozata Őri-Kovács Anna moderálásával. A művészi produkciókkal színesített beszélgetéssorozat első vendége Horváth Florencia költő volt.

    A fiatal alkotó 2019 óta publikál folyóiratokban, de a versek mellett könyv- és színházkritikákat is ír.

    2021-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat nyert, majd egy évvel később a Petri György-díj harmadik helyezettje lett és ugyanebben az évben a Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevelét is átvehette.

    A KultúrArc évadnyitó első estjén egyebek között kiderül majd, hogy mi indította el az irodalom felé a fiatal alkotót, kik a kedvenc költői, írói és hogy milyen hiátus kitöltésére születtek megjelenés előtt álló, Hiátus című kötetének versei.

    Az est során Horváth Florencia megzenésített verseit
    Karádi Gergő, a Sorbonne Sexual zenekar énekese/gitárosa adta elő.

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 37 Min.
  • Képírók – Művészettörténeti előadás – Betűk, számok, évszámok avagy az objektivitás ereje
    Sep 27 2024

    Szeptember 12-én folytatódott a Kertész Imre Intézet Képírók című nagysikerű képzőművészeti programsorozata dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő közreműködésével. A Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa az őszi évad első előadásán a betűk, a számok és az évszámok érzelmi telítettségét, művészi kifejezőerejét kutatta, amelyekről – valljuk meg őszintén – azt gondolhatjuk, hogy bizony csekély. Vagy mégsem? Kiderül az adásból, nézze meg Ön is!

    Az esten Haris László 1975. VI. 5. (1975) című izgalmas alkotását tekinthették meg az érdeklődők.

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 32 Min.
  • Bemutattuk Kertész Imre Lét és írás - Feljegyzések 1959–1973 című műhelynaplóját
    Jun 6 2024

    A Lét és írás titokzatos alkotás. Csak következtetni tudunk arra, mikor születhetett, ahogyan eredeti kéziratának hollététét is homály fedi. Két dolog azonban bizonyos: remekmű, amelyet az első Nobel-díjas magyar író szerkesztett szövegfüzérré.

    Szerzője pedig legalább annyira filozófus, mint író. Olyan alkotó, aki még hisz az esztétika filozófiai gyökereiben – vagyis aki a közönség, a piac és a politika elvárásainak kielégítése helyett az igazság feltárásában és megmutatásában találta meg saját hivatását. A Kertész Imre Intézet gondozásában, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában idei könyvhétre megjelent kötetet 2024. június 5-én mutattuk be a Kertész Imre Intézetben.

    A kötetről Hidas Zoltán egyetemi tanár, a kötet lektora; Horváth Péter irodalomtörténész, a Kertész Imre-életmű kutatója, valamint Soltész Márton irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója, a kötet szerkesztője beszélgetett. A rendezvényen Szabó Sebestyén László Junior Prima díjas színművész adott elő részleteket a könyvből. A könyvbemutató házigazdája Őri-Kovács Anna a Kertész Imre Intézet munkatársa, a kötet egyik főmunkatársa volt.

    A könyv most 20%-os kedvezménnyel megvásárolható a Terror Háza Múzeum webshopjában: https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/kertesz-imre-let-es-iras-feljegyzesek-1959-1973/

    A kötetet könyvheti beszélgetés keretében is megismerhetik az érdeklődők 2024. június 15-én (szombaton) 10.30-tól a Vörösmarty téri színpadon.
    A 95. Ünnepi Könyvhéten pedig 2024. június 15-én (szombaton) 12.30-tól ismerteti a mű keletkezéstörténetét Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány standjánál (16-os pavilon).

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 7 Min.
  • Képírók IV. – A szent és a profán – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral
    May 16 2024

    Lehet szakrális mű egy mákoskaláccsal megfestett csendélet?
    Láthatóvá válhat a „láthatatlan” egy festményen?
    Segítheti a kompozíció, hogy ne csak a valóság egy szeletét lássuk?

    A szent és a profán címmel folytatódott a Kertész Imre Intézet új, ingyenes művészettörténeti programsorozata, amelyben dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa havonta tart előadást.

    A legutóbbi május 15-i esten Karátson Gábor festészete és Pilinszky János költészete nyomán ismerhettük meg a szentség és a profanitás alakulását az újabb kori művészet történetében.

    Az előadáshoz kapcsolódóan Karátson Gábor: Játékon kívül. Sérült holland játékos, 1978–1979 című képét állítottuk ki.

    Az előadások ideje alatt kiállított műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely bocsájtja a Kertész Imre Intézet rendelkezésére.

    A következő, június 12-i alkalom címe: Bábel. Szemben a pusztulással. Részletek hamarosan!

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 19 Min.
  • Képírók III. – A műélvezet védelmében – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral
    Apr 19 2024

    Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa ezúttal A műélvezet védelmében címmel tartott előadást és Kertész Imre azon megállapításával vitatkozott, amely szerint a műélvezet „erkölcstelen”, mert a közönség nem elszenvedi a művet, hanem gyönyörködik benne.

    Az esten az újabb kori művészet történetének néhány „nagy” és „szép”-nek méltán mondható alkotásáról is szó esett Turnertől, Vincent van Gogh-on át Lossonczy Tamásig. Az előadáshoz kapcsolódó festmény Korniss Dezső Allegro Barbaro című alkotása volt. Az előadások ideje alatt kiállított műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely bocsájtja a Kertész Imre Intézet rendelkezésére.

    A következő május 15-i előadáson Karátson Gábor festészete és Pilinszky költészete kapcsán a szentség és profanitás alakulását tekintjük át az újabb kori művészet történetében. Részletek hamarosan!

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 13 Min.
  • Kondor Béla – Ég és föld között – Képírók programsorozat dr. Bellák Gáborral
    Feb 15 2024

    Új, ingyenes művészettörténeti programsorozatot indult a Kertész Imre Intézetben dr. Bellák Gábor művészettörténész közreműködésével. A Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa havonta tart majd előadást egy-egy olyan jelentős magyar képzőművész munkásságáról, aki kapcsolódik az Intézet irodalmi hagyatékaihoz, íróihoz, költőihez. Az előadás témáját adó festő egy művét minden alkalommal kiállítja az Intézet. Február 14-én Kondor Béla kétszeres Munkácsy-díjas, posztumusz Kossuth-díjas festőművész Űrhajósok című alkotását tekinthették meg az érdeklődők, a festményből kiindulva pedig szó esett egyebek között a Kondor-életműben meghatározó szerepet játszó repülésről, valamint a festőművész és Pilinszky János barátságáról is. A következő, március 13-ai előadás a diktatúrák művészetéről szól majd, amelynek apropóját Arthur Koestler élete és munkássága adja. Az események ideje alatt kiállított műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely bocsájtja a Kertész Imre Intézet rendelkezésére.

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    51 Min.
  • Bemutattuk Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 című műhelynaplóját
    Nov 9 2023

    Kertész-tematikus napunk keretében bemutattuk Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 című műhelynaplóját, amelyet a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezetett. A könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélgetett.

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    1 Std. und 3 Min.
  • Petőfi 200 sajtótájékoztató: Bejelentettük a Szabadság, szerelem zenés előadást
    Feb 15 2023

    Petőfi újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy legfontosabb kincsünk a szabadság. Tőle, és mindazoktól, akik életüket áldozták érte, tudjuk, hogy a szabadság nem önmagáért való, és nem céltalan: a szabadság a közös jó. Tennünk, dolgoznunk kell érte. És az sem baj, ha időnként beleszeretünk.

    Akik velünk tartottak: Aurevoir.; Dánielfy; Paulina; Romengo; Trap kapitány és a Tha Shudras; Kinga Katona, Berecz István, Szabó Sebestyén László, Berettyán Nándor. A darab szövegkönyvét – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 zenés irodalmi előadás budapesti bemutatója 2023. március 15-én, 15:00 órától látható a Hagyományok Házában.

    Mehr anzeigen Weniger anzeigen
    43 Min.